Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Április 29-én nem sikerült egy határozott ívet leírnia a bitcoin árfolyamának. Se nem esett, se nem nőtt. Ez rosszul érintette azokat a befektetőket, akik reménykedtek egy korrekcióban. Valójában minél tovább stagnál a bitcoin az 55 859 dolláros szint körül, annál kevesebb rá az esély, hogy bekövetkezik a korrekció. Általában ha az ár lepattan egy fontos szintről, akkor utána gyorsan elkezd esni. Ha hosszú távon nézzük az eseményeket, ez napokon belül bekövetkezhet. Ez alapján még mindig van ideje a bitcoinnak, hogy belépjen a korrekciós szakaszba, azonban ez egyre valószínűtlenebbnek tűnik. Számos fundamentális tényező alakíthatja a kriptovaluta mozgását, azonban a napokban nem sok fontos hír érkezett. Ahogy azt már korábban is említettük, a Tesla eladta a bitcoin-készletének körülbelül 10%-át, amit azzal indokoltak, hogy "tesztelik a bitcoin likviditását". Ez a magyarázat kérdéseket vet fel, hiszen szerintünk a bitcoin nem igazán szorul rá, hogy a likviditását ellenőrizzék. Emellett felreppentek olyan hírek is, hogy a Facebook bitcoinra tett szert. Ugyanakkor pár nappal később, amikor kijöttek a hivatalos jelentések, kiderült, hogy nincs a vállalat birtokában semmiféle kriptovaluta.
Legalábbis 2021 első negyedévében nem vásároltak bitcoint. Az álhírek hatására sem sikerült újra emelkednie a bitcoinnak. Talán az volt a legfontosabb hír, hogy a Nexon bejelentette, 100 millió dollár értékű bitcoint vásárolt. A Nexon egy játékfejlesztő vállalat, amely kifejezetten számítógépre és mobileszközökre tervez online játékokat. A vállalat vezérigazgatója, Owen Mahoney úgy nyilatkozott, hogy a bitcoin-befektetés értéke a vállalat tőkéjének 2%-át teszi ki. Feltehetően érménként 58 000 dollárért vásároltak bitcoint. "Bitcoin-vásárlásunk egy megfontolt stratégia részét képezi, amelynek célja, hogy megvédje a részvények értékét és a likvid vagyonunk vásárlóerejét. A jelen gazdasági környezetben úgy gondoljuk, hogy a bitcoin hosszútávú stabilitást és likviditást kínál, segít megőrizni a későbbi befektetésre szánt likvid eszközeink értékét." – emelte ki Owen. "A jelen gazdasági környezetben úgy gondoljuk, hogy a bitcoin hosszútávú stabilitást és likviditást kínál, segít megőrizni a későbbi befektetésre szánt likvid eszközeink értékét." – tette hozzá a Nexon vezérigazgatója. Az elmúlt hónapok során egyre több globális vállalat fektetett be bitcoinba, többek között a Tesla Inc. és a Square Inc. is. Egyre több vállalat és nagy pénzintézet fogadja el a bitcoint fizetőeszközként. Olyan hírek is érkeztek, mely szerint a kínai technológiai vállalat, a Meizu 100 millió dollár értékben növelte meg bitcoin-befektetését. Általánosságban elmondható, hogy bizonyos időközönként napvilágot lát egy-egy jelentés arról, hogy valamilyen nagyvállalat bitcoint vásárolt. Ez mégsem elég ahhoz, hogy fellendüljön a bitcoin.
Szerintünk érdemes a technikai elemzés jelzéseit és az 55 859 dolláros szintet figyelni. Nagyon valószínű, hogy még ha csak egy hamis kitörés is történik erre a szintre, akkor újra elkezdődhet a növekvő trend, még úgy is, hogy a kriptovaluta korábban elhagyta az emelkedő csatornát. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e elég új befektető ahhoz, hogy tovább nőjön a bitcoin. Mert új vásárlások nélkül nincsen növekedés sem. Általánosságban elmondható, hogy továbbra is várjuk a korrekciót 47 000 és 43 852 dolláros céllal.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.