Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A FOMC júniusi ülésének eredményei nem csak a GBP/USD "bikákat", hanem az egész pénzpiacot hidegzuhanyként érték. A részvényindexek estek, a 10 éves államkötvények hozama pedig három hónap óta most emelkedett a legnagyobbat, a fontot viszont kiütötte a nyeregből az erős amerikai dollár, miután a jegybankpénz kamatlábának első emelését áttolták 2024-ről 2023-ra. Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy két részletben fog végbemenni a Federal Reserve monetáris szigorítása a következő 2,5 év során.
Jerome Powell és kollégái nem hagyták figyelmen kívül, hogy beindult a gazdasági növekedés és 5%-ra emelkedett a CPI. 7%-ra emelték a GDP-vel kapcsolatos 2021-re vonatkozó becsléseiket, valamint a személyes fogyasztások árindexére vonatkozó előrejelzést is 3%-ra módosították. Ugyanakkor a Fed továbbra is azzal érvel, hogy az infláció emelkedése csak ideiglenes – azt jósolják, hogy a PCE mutató emelkedése 2022-re lelassul 2,1%-ra. Ezt kihangsúlyozta a központi bank elnöke a sajtótájékoztatón is, de hozzátette, hogy ha erősebb áremelkedést tapasztalnak, akkor annak megfelelően fognak cselekedni.
Ha a Fed és a Bank of England egyszerre kezdi el megemelni a kamatlábakat, abból hogyan tud előnyt kovácsolni a sterling a dollárral szemben? Talán a GBP/USD emelkedése már túl hosszú ideje tart és a Fed csak emlékeztette a befektetőket, hogy legyenek óvatosak. Sok long pozíciót zártak le az 1,409-1,422-es kereskedési tartomány alsó határánál, majd kialakult egy csúcs a 39-es jegyzés közepénél.
Az Egyesült Királyság gazdasága semmivel sem áll rosszabbul, mint az Egyesült Államoké. Sőt, talán még jobb is a helyzet. Májusban 197 000-rel több embert foglalkoztattak a brit vállalatok, ami egy új rekord, miközben a munkanélküliség 4,7%-ra esett vissza, a bérek pedig 2007 óta nem nőttek ilyen gyors ütemben, viszont az infláció májusban meghaladta a Bank of England 2%-os célszintjét. A munkaerőpiac felépülése is hasonló ütemben zajlik, mint a gazdaságé, az Egyesült Királyságban a lakosságnak már több mint 52%-a be van oltva, míg az USA-ban csak 48%, az EU-ban pedig 32%. Miért ne erősödne meg a font?
Az infláció dinamikája Nagy-Britanniában
Véleményem szerint a GBP/USD korrekciójának a legfőbb oka a Fed passzivitásához fűzött túlzott piaci elvárásokban keresendő. A júniusi FOMC megbeszélést megelőzően sokan vélekedtek úgy, hogy a Fed figyelmen kívül fogja hagyni az infláció növekedését, és továbbra is azt szajkózza majd, hogy a fogyasztói árak emelkedése csak átmeneti jellegű. A kellemetlen meglepetés viszont arra késztette az amerikai dollár eladóit, hogy lezárják short pozícióikat.
Fontos megemlíteni, hogy nem csak a Fed megváltozott retorikája okozott problémát a GBP/USD bikáknak. Az EU különböző vámtarifákkal és kvótákkal fenyegeti az Egyesült Királyságot a Brexit megállapodás többszöri megszegéséért Észak-Írországban, miközben a brit gazdaság nyitása eltolódik az előzetesen várt június 21-ről július 19-re, így a teljes felépülés is távolabb került.
Technikai szinten a várakozásoknak megfelelően működött a GBP/USD napi grafikonján a "Three Indians" és a "Splash and Shelf" alakzat. Ugyanakkor az 1,4090-es támasz áttörése miatt rövid távú long pozíciók alakultak ki. Lássuk, hogy a medvék vajon be tudják-e venni az 1,3925-ös és 1,383-as pivot-szinteket. Ha nem, akkor érdemes long pozíciókat kialakítani a visszapattanás során.
GBP/USD, napi grafikon
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.