Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Hírek a kriptoiparból:
A Facebook anyavállalata, a Meta a 87 ezer alkalmazottjából szerda reggel megkezdi 11 ezer elbocsátását — nyilatkozta a cég kedden. Mark Zuckerberg vezérigazgató egy közleményben magyarázta el a leépítések okát, és hogy mi volt a baj a technológiai és közösségi médiával foglalkozó óriáscég fejlesztéseivel:
"Alapvetően két okból hajtjuk végre ezeket a változásokat" — írta. "Az idei bevételi előrejelzéseink alacsonyabbak a vártnál, és szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy a Family of Apps és a Reality Labs működtetése hatékony legyen."
Zuckerberg azt mondta, hogy hisz annak a jóslatnak, miszerint az e-kereskedelemben a járvány által előidézett óriási emelkedés elhúzódó hatással lesz a fogyasztók viselkedésére, és ennek megfelelően fektette be a vállalat erőforrásait.
"Sajnos nem minden a terv szerint történt" — mondta. "Nem elég, hogy az online kereskedés nem tudott visszatérni korábbi trendjeihez, még a makrogazdasági lelassulás, a megnövekedett verseny és a hirdetési felületek elvesztése is azt eredményezték, hogy bevételünk a várakozásoknál jóval alacsonyabb legyen. Hibáztam, és vállalom érte a felelősséget."
A cég bejelentette, hogy habár a leépítések a Family of Apps és a Reality Labs minden szervezetét érintik majd, a toborzó személyzetre "aránytalan" mértékben, mivel a vállalat huzamosabb ideig befagyasztja a munkahelyeket. Emellett az üzleti csapatok létszámát is "jelentősebb mértékben" fogják visszanyesni.
A vállalat történelmének legnagyobb leépítése mellett Zuckerberg sok más megszorító intézkedést vázolt fel, többek közt költségvetések és juttatások csökkentését, valamint a vállalat ingatlanpiaci jelenlétének mérséklését.
Zuckerberg elmondása szerint "kevesebb, de magas prioritású területre" összpontosítják majd erőforrásaikat, többek közt mesterséges intelligenciára, hirdetésre és üzleti platformokra.
A Meta több mint 80 milliárd dollárt vesztett piaci értékéből októberben, miután a harmadik negyedévre vonatkozóan az előzőhöz képest 52 százalékkal alacsonyabb, 4,4 milliárd dolláros nyereséget jelentett be. Február 3-án átélték az USA történelmének legnagyobb, egy nap alatt történő visszaesését: 230 milliárd dollárt vesztettek piaci értékükből, miután nem tudták elérni a 2021 Q4-es céljaikat.
Annak ellenére, hogy befektetők és technológiai szakértők szerint a cég túlzottan bízik a virtuális valóságban, és hogy a befektetések okozták a cég alulteljesítését, Zuckerberg továbbra is a jövőre vonatkozó legfontosabb céljai közt sorolja fel a "hosszútávú metaverzum-tervét".
A piac technikai kilátásai:
Az ETH/USD pár újabb lokális mélypontot ért el 1077 dollárnál, majd rögtön dinamikus kiugrással 1191 dollárig emelkedett. A medvés nyomás ettől még magas és a következő célár 886 dollárnál lehet (idei mélypont). A momentum már most gyenge és negatív a négyórás grafikonon, ezért az ereszkedő mozgás elhúzódhat. Legközelebbi technikai ellenállás 1191-1219 dollárnál látható (régi keresleti zóna, mostantól kínálati zónaként működik majd). A közelmúltban látott rali kibővítése és a trend megfordítása érdekében a piacnak át kell törnie az 1785 dolláros legutóbbi kiugrását.
Heti fordulópontok:
WR3 - $1635
WR2 - $1605
WR1 - $1587
Heti fordulópont - $1575
WS1 - $1557
WS2 - $1544
WS3 - $1514
Kereskedési kilátások:
Az Ethereum árfolyama az augusztus közepén 2029 dollárnál elért kiugrás óta egyre alacsonyabb csúcs- és mélypontokat ért el. A bikák számára kulcsfontosságú technikai támasz 1281 dollárnál látható, az 1252 és 1295 közti kínálati zóna részeként. Ha folytatódik az ereszkedő mozgás, a medvék következő célára 1000 dollárnál lesz majd.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.