Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Az S&P 500 ismét eladási nyomás alá került, az aranypiac pedig továbbra is kihasználja a piaci volatilitást: az árfolyam megmaradt az 1850 dolláros kritikus ellenállási szinten.
Miközben az értékpapír-index próbálja találni a helyét, a közgazdászok és piaci elemzők egyre negatívabb kilátásokról beszélnek. Számos elemző jelentős árzuhanásokra számít az év végéig.
A Societe Generale francia pénzügyi konglomerátum piaci stratégái a közelmúltban közzétett jelentésükben arra figyelmeztetik a befektetőket, hogy a részvények hatalmas volatilitási hullámmal állhatnak szemben.
A francia bank szerint az amerikai gazdaság stagfláció hatalmas kockázatával áll szemben, mivel az infláció kitartóan magas lesz.
A Bank of America piacelemzői is stagfláció veszélyéről figyelmeztetnek. Szerintük az értékpapír-piacok mostani meggyengülése azt eredményezheti, hogy a befektetők a kamatemelések iránti várakozás helyett inkább a lassuló gazdasági növekedés miatt aggódnak majd.
A Bank of America szerint az S&P 500 3200 körüli mélypontra fog esni.
Nemzetközi kutatási ágazatuk vezetője úgy gondolja, hogy egy tipikus, 33%-os esést fogunk látni.
A Bank of America azt javasolja a befektetőknek, hogy növeljék meg kitettségüket az energiaszektor felé, ahelyett, hogy az árupiacot használnák kockázatfedezésre.
A CrossBorder Capital arra számít, hogy az S&P 500 egészen 3250-ig fog esni, mivel a Federal Reserve szigorítása folyamatosan kiszorítja a likviditást a piacról.
Némely piacelemző a mostani helyzetben is az aranyt látja a legjobb diverzifikációs, a tőzsdék bezuhanása ellen is védő eszköznek. Az arany árfolyama jóval lekörözi az S&P 500 teljesítményét.
A piaci index 18%-ot esett az évben, míg az arany több mint 1 százalékos emelkedéssel 1850 dolláros árfolyam fölött mozog. Habár az arany kihívásokkal néz szembe a reálkamatok pozitívra válásával, továbbra is működik, mint biztonsági menedék. Az emelkedő infláció és a magas piaci volatilitás pedig a jövőben is támogatni fogja az arany árfolyamát.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.