Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A francai statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint a gazdaság fogyasztói bizalma októberben 99 pontra esett vissza a szeptemberi 101 pontról. Az elemzők átlagosan arra számítottak, hogy szeptember óta nem változott a mutató, azaz maradt 101 ponton.
A kereskedők az Európai Központi Bank (EKB) ülésének eredményeit várják, amelyeket holnap fognak ismertetni. A szakértők nem számítanak rá, hogy az EKB változtatni fog a monetáris politikáján az októberi ülésen, de alaposan ki fogják elemezni a szabályozószerv elnökének, Christine Lagarde-nak az ülés utáni sajtókonferencián elhangzó beszédét.
A régió legnagyobb vállalkozásait tömörítő Stoxx Europe 600 összetett index 0,36%-os csökkenéssel zárta a kereskedést és 474,04 pontra esett vissza.
A német DAX 0,33%-ot, a francia CAC 40 0,19%-ot, a brit FTSE 100 pedig 0,33%-ot esett. Az olasz FTSE MIB és a spanyol IBEX 35 0,61%-kal, illetve 0,33%-kal ment lejjebb.
A norvég olaj- és gázvállalat, az Equinor 2,15%-ot csökkent. A harmadik negyedévben jövedelmező volt a vállalat, azonban a nettó profitja alulmúlt az elemzők várakozásait.
A Heineken holland sörfőzde értéke 0,6%-kal csökkent. A júliustól szeptemberig tartó időszakban 5,1%-kal visszaesett a sörértékesítés.
A legnagyobb spanyol bank, a Banco Santander SA kapitalizációja 2,9%-kal esett, holott a bank harmadik negyedéves bevétele 11,93 milliárd euróra emelkedett az előző év ugyanezen időszakában jegyzett 11,09 milliárd euróról. Az eredmény az elemzők várakozásait is meghaladta, akik 11,6 milliárd euróra számítottak.
A német gyógyszeripari konszern, a Beiersdorf AG részvényeinek ára 0,3%-kal csökkent. A frankfurti tőzsde üzemeltetője, a Deutsche Boerse AG. elmondása szerint pénteken ennek a vállalatnak a részvényeit is bele fogják számítani a német DAX indexbe. A Beiersdorf részvényei veszik át a Deutsche Wohnen SE ingatlanfejlesztő részvényeinek helyét. Miután a német Vonovia felvásárolta a Deutsche Wohnent, a cég közkézhányada kevesebb lett a tőzsdeszabályozó által megkövetelt 10%nál.
A legnagyobb német bank, a Deutsche Bank AG 6%-kal növelte a nyereségét a júliustól szeptemberig tartó időszakban, valamint a bevétel is 2%-ot emelkedett. Ugyanakkor a bank befektetési banki bevétele 6%-kal esett az említett időtartamban, összesen 2,2 milliárd euróra. A rögzített kamatozású devizákkal (FIC) folytatott kereskedés 12%-ot csökken, 1,6 milliárd euróra. A Deutsche Bank részvényei 6,9%-ot vesztettek az értékükből.
A német vegyipari vállalat, a BASF SE 0,1%-ot esett, annak ellenére, hogy a cég nettó nyeresége 1,25 milliárd euró volt a harmadik negyedévben, míg egy évvel korábban 2,12 milliárd euró volt a nettó veszteség.
A svéd háztartásigép-gyártó vállalat, az Electrolux AB részvényei 0,2%-ot estek. A vállalat pénzügyi jelentésében az áll, hogy a termékeik iránti kereslet kezd visszaállni a pandémia előtt szintekre, ugyanakkor az ellátási fennakadások miatt 10%-ot csökkent a termelés a harmadik negyedévben, és várhatóan további negatív hatások fognak jelentkezni a következő három hónapban.
A sportfelszereléseket gyártó német Puma SE 3,6%-ot emelkedett. A Puma bevétele júliustól szeptemberig 1,9 milliárd euróra emelkedett az előző év azonos időszakában rögzített 1,58 milliárd euróról. A cég 25%-ra emelte az éves bevételnövekedésre vonatkozó előrejelzését a korábbi 20%-ról.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.