Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Esett az amerikai állampapírok hozama, ami magával rántotta az egész kötvénypiacot. Ez azután történt, hogy a Fed alelnöke, Richard Clarida bejelentette, hogy a Federal Reserve készen áll rá, hogy a következő ülésen megvitassa az eszközvásárlási program csökkentésének lehetőségét. Clarida azt is mondta, hogy rendkívül pozitívak az amerikai gazdasági kilátások, és a Fed a vártnál hamarabb fog szigorítani a monetáris politikáján, ha a központi bankok szerint csak átmeneti inflációs nyomás mégis tartósabbnak bizonyul.
Ugyanakkor ez a ködös kijelentés nem váltott ki egyértelmű reakciót a piacon. A júniusi határidős aranyügyletek ára január óta most először törte át az unciánkénti 1900 dolláros szintet. Ez egyértelműen az amerikai dollár további gyengülését eredményezi. Általánosságban elmondható, hogy a fémek ára fél százalékkal nő, stabil a kockázati hajlandóság és a trendek sem változtak: gyenge dollár, erős árupiaci devizák.
USD/CAD
A kanadai dollár több mint 4%-ot erősödött az amerikai dollárral szemben az év eleje óta és jelenleg ez a legerősebb a G10 devizák közül. Legalább két olyan tényezőről tudunk, ami a növekedésének kedvezett.
Az első a nyersanyagárak emelkedése. Ahogy nő a globális termelés, egyre nagyobb a nyersanyagok iránit kereslet a faanyagtól kezdve az olajig, és Kanada köztudottan a világ egyik vezető nyersanyag-előállítója. A másik ok, ami a kanadai dollár emelkedéséhez vezetett, az a Bank of Canada "héja" álláspontja. A legutóbbi ülésén bejelentette a bank, hogy kész a kamatlábak megemelésére, ha az ország gazdasága elérte a teljes kapacitást. És ez várhatóan Kanadában hamarabb be fog következni, mint az Egyesült Államokban, így a befektetők kénytelenek a kanadai eszközök felé fordulni.
Ennek eredményeképp gyorsan emelkedik a két éves kanadai kincstárjegyek hozama, és az USD/CAD árfolyama is csak egy kicsit van lemaradva a hozam növekedésétől, azaz továbbra is megvan rá az esély, hogy még jobban megerősödik a kanadai dollár.
Továbbra is a kanadai dollár az egyik olyan deviza, amelyik hasznot tud húzni az amerikai dollár gyengüléséből. A Határidős Árutőzsdei Kereskedést Felügyelő Bizottság (CFTC) jelentéséből kiderült, hogy folyamatosan nő a CAD long pozíciók száma, a jelentés által lefedett héten 630 millióval nőtt a számuk, elérve a 3,822 milliárdot. Ebből arra következtethetünk, hogy a spekulánsok további esésre számítanak az USD/CAD párnál. A becsült ár továbbra is a hosszú távú átlag alatt van, azonban már láthatóak a momentum kimerülésének első jelei.
Az USD/CAD pár a csatorna közepének a közelében kezdett el csökkenni. A cél a hat éves mélypont 1,1910-nél, valamint fennáll egy technikai korrekció lehetősége is a csatorna felső határához, 1,2250/2300 köré, de sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy további esés következik be.
USD/JPY
A rövid stabilizációs időszakot egy újabb eladási hullám váltotta fel a japán jennél. A nettó short pozíciók 1,46 milliárddal nőttek -5,848 milliárdra, ami azt jelenti, hogy a kereskedők a dollár gyengesége ellenére sem bíznak a jen erősödésében. A becsült ár kicsivel a hosszú távú átlag alatt van, ami megnöveli egy felfelé történő kitörés esélyeit.
A jen mozgása nagyban függ az ország politikai helyzetétől. Korábban élénk tárgyalásokat folytattak arról, hogy akár 30 000 milliárd jennel is megemelnék a költségvetési kiadásokat a járvány leküzdése érdekében, mostanra viszont elvesztette a relevanciáját a kérdés és a kiegészítő költségvetéssel kapcsolatos tárgyalásokat elhalasztották őszre. A kormány körülbelül 4000 milliárd jen fel nem használt tartalékkal rendelkezik, azonban a gazdaság támogatása helyett a széles körű oltási programra helyeződött át a hangsúly. Egyre több japán politikus jut arra az álláspontra, hogy a tömeges oltás hatásosabb lehet a karanténnál, ahogy azt az Egyesült Királyság példája is mutatja.
Egyelőre még nem teljesen világos, hogy ez hogyan fog hatni a jenre. Ha az oltásra kerül a hangsúly, akkor a korlátozások feloldása beindítja a gazdasági növekedést, ami felerősíti az exportot, és ennek eredményeképp gyengülni fog a jen. Ugyanakkor a nyersanyagárak növekedése a szűkös kínálat miatt megerősíti a nemzeti devizát, mivel Japán az egyik legnagyobb nyersanyag-vásárló.
Valószínűleg továbbra is egy meghatározott tartományon belül fog kereskedni a japán jen. Az árdinamika alapján elképzelhető egy felfelé történő kitörés. Feltételezhetően az ár megpróbálja újra elérni a 109,80-as lokális csúcsot, de egyelőre nem érdemes erősebb impulzusra várni.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.