Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A dollár nagy lendülettel halad, a régi alapelv szerint: "vásárolj, ha pletykát hallasz, és add el, ha tényeket". Egyelőre úgy tűnik, hogy a mottó első fele működni fog, de még nyitott kérdés, hogy a második részével mi lesz. Ha a mai adatkiadás minden alkotóeleme pozitív lesz, akkor az USD még erősebb lesz majd, a bikák pedig a Fed politikájának agresszívvá válásában reménykedhetnek. A szabályozószerv júniusi találkozóját jövőhéten tartják, 15-16-án. Ha a májusi inflációs növekedés egyértelműbb lesz, mint az április, akkor a piac nehezen megjósolhatóan fog viselkedni. A Fed tagjainak a következő ülésig tilos kommentálni a kiadott jelentéseket, így a kereskedőknek függetlenül kell véleményt alkotniuk a vitát keltő adatokról. Ha a jelentés nem éri el a várakozásokat és minden szempontból a "vörösben" lesz, az amerikai dollár azonnal jelentős eladási nyomás alá esik majd. Ebben az esetben a Fed visszahúzódóbb tagjai újabb érvvel gazdagíthatják majd álláspontjaikat.
A magasfokú bizonytalanság miatt jelenleg túl kockázatos lenne eladni vagy vásárolni, és ez nem csak az USD/CAD párra, hanem minden dollárpárra vonatkozik. Hosszútávon gondolkodva azonban továbbra is a short pozíciók élveznek magasabb prioritást. A kanadai központi bank legutóbbi ülésén egyértelművé vált, hogy az ország készen áll a monetáris politikája normalizálására, míg a Federal Reserve tagjai (egyelőre) az alkalmazkodó álláspont mellett maradnak. Ez az ellentmondás most és a jövőben is pozitív nyomással hat majd a kanadai dollárra, hacsak a Fed nem jelent be megváltozott álláspontot a júniusi ülésen, de a szervezet tagjainak korábbi nyilatkozatai alapján erre rendkívül csekély az esély.
Ne felejtsük, hogy a Bank of Canada áprilisban 1 milliárddal csökkentette eszközfelvásárlási programját, az alapkamat megnövelésének időpontjával kapcsolatos előrejelzését pedig átdolgozta. A központi bank tagjai elhintették, hogy ilyen döntés a következő év második felében lesz várható.
A kanadai szabályozószerv a tegnapi ülésen nem jelentett be a jelenlegi helyzetre irányuló változást. Várhatóan folytatják a QE program kivitelezését, amely üteme és mérete a gazdasági helyreállás fenntarthatóságának és erejének aktuális felmérésétől függ majd.
A Fed és a kanadai központi bank közötti különbséget a következőképpen lehet a legjobban leírni: a Fed "dovish" retorikájának megfelelően folytatja a pénzügyi stimulációt annak ellenére is, hogy az ország fő mutatói már növekednek, a kanadai szerv szerint azonban a QE jövőbeni kilátásai a makrogazdasági mutatóktól függenek majd. Így néhány szakértő szerint a kanadai központi bank képes lesz 2 milliárd dollárra csökkenteni a heti eszközvásárlását, és ezt a következő, júliusi találkozón bejelenthetik, amennyiben a fő gazdasági mutatók kedvezőek lesznek. Más elemzők azonban úgy látják, hogy a bank júliusban bejelenti a lépést, de csak szeptemberben teszi azt meg.
Mindenesetre a Bank of Canada pozíciója "hawkish" az amerikai Federal Reserve-el szemben, amely képviselői ellenzik a QE program korai lelassítását.
Technikai elemzésünk alapján az USD/CAD devizapárnál számításba jöhet 1.1950-es célárú (a Bollinger szalag alsó vonala a heti grafikonon) short pozíciók nyitása. Az eladóknak át kell törniük ezt a szintet ahhoz, hogy az árfolyam az 1.19-es szintnél konszolidálni tudjon és további csökkenés jöhessen. Azt javasoljuk, hogy akkor kezdjék meg az eladást, ha a pár a Bollinger szalagok középvonala esik, amely egybeesik a D1-nél (1.2080) lévő Tenkan-sen vonallal is. Ebben az esetben az Ichimoku indikátor "Line Parade" nevű, csökkenő jelzést fog adni, ami megerősíti majd az árfolyam zuhanásának erejét.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.