Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Múlthéten az angol valuta árfolyama hozzávetőlegesen nyugodt volt, nem élt át olyan túlterhelést, mint az amerikai dollár. A piaci résztvevők a Bank of England tanácskozásának eredményeit várták. Miután ezek beérkeztek, a font elvesztette növekedésének egy részét, de igyekezet megtartani jelenlegi dinamikáját.
Elemzők szerint a brit szabályozószerv tettei sok szempontból hasonlítanak az amerikai megfelelőjének döntéseihez. Ahogy a Federal Reserve, a Bank of England is ideiglenes jelenségnek tartja az infláció megugrását, ami így nem követeli meg a monetáris hatóságok drasztikus közbelépését. A szabályozószerv képviselőinek nyilatkozatai alapján az Egyesült Királyság inflációja a közeljövőben meghaladja a 3%-ot, de ez a gyorsulás csupán ideiglenes lesz. A hivatal úgy gondolja, hogy jelenleg nincs ok az ösztönzőcsomagok eltörlésére.
A Bank of England ülésén az idei évre vonatkozó GDP-előrejelzést is megemelték, a jelenlegi monetáris politikát (DCP) pedig megtartották. Az alapkamat megmaradt 0,1%-nál. A szabályozó az eszközvásárlási programot is változatlanul tartották, így a piaci várakozások is enyhültek. Az inflációs szint körüli vita azonban nem tűnt el. Andy Haldane, a Bank of England vezető közgazdásza szerint a minisztérium új előrejelzése az infláció 3% fölé történő növekedéséről alacsony lehet, és 2021-ben és 2022-ben kiprovokálhatja az árnyomás növekedését. Haldane hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság a vártnál hosszabb ideig szembesülhet a 2%-os inflációs célszint túllépésével.
A mostani helyzet rossz hatással volt a font mozgására: éles zuhanást okozott. Elemzők szerint a hatóság ülése után a font több mint 500 pontot zuhant. Ez előnybe hozta a medvéket, még ha csak rövid időre is. Az előzetes számítások szerint a nekik kedvező forgatókönyv akkor válhat valósággá, ha a létfontosságú, 1.3866-os támasz alá esik az árfolyam. Ezesetben további esés jöhet 1.3791 és 1.3749 felé.
A font mostani esését a Bank of England viszonylagosan visszafogott hozzáállása okozta, amit a szakértők "kiváró" megközelítésnek neveztek. A piac a 2022-es év közepére várja az irányadó kamat megnövelését, a font ezért vesztette el növekvő lendületét. Még van remény a növekedésre, főképp a GBP/USD esetében, habár a dollár az FOMC találkozó éles növekedése után igyekszik még tovább emelkedni. Szakértők szerint a következő fontos szint 1.3707 lesz, a sáv alja pedig minimum 1.3670, amit a 200 napos mozgóátlag épp megközelít. Június 28-án, hétfőn reggel a GBP/USD pár 1.3920 körül mozgott, sikertelenül próbált meg magasabbra jutni. Szakértők szerint amíg a GBP 1.3845 fölött marad, a vásárlók vehetik át a gyeplőt az eladóktól. Ennek érdekében a fontot fel kell tornázni 1.4020 fölé, hogy az 1.4165-ös csúcs látóhatárba kerüljön.
A GBP/USD párban a brit pénznem mozgását a dollár határozza meg, amit pedig jelenleg Joe Biden elnök infrastruktúrafejlesztési tervének megvalósítása irányít. Az előző hét végén az amerikai Szenátus elfogadta az infrastruktúrafejlesztéshez (új hidak, utak, csatornahálózat, "tiszta" energia stb.) szükséges költségvetési injekciókat 1,2 billió dollár értékben. A szakértők azt várják, hogy a projektből hasznot szerző vállalatok részvényárai emelkedni fognak.
Az USA hosszú lejáratú állampapírjai hozamának további növekedése azonban továbbra is kérdéses. Emlékezhetünk, hogy az FOMC legutóbbi ülése után élesen zuhanni kezdtek, de később újra emelkedésbe fogtak. Szakértők szerint ennek az az oka, hogy az államkincstár csökkentette mérlegét a Fedben, így nagyon megnőtt a kincstárjegyek iránti kereslet a gazdaság likviditásának nagymértékű mesterséges megemelése miatt. Sok közgazdász szerint ez azonban elrettentő jele annak, hogy a Federal Reserve nem fogja számottevő mértékben megemelni vagy normalizálni a kamatlábakat.
Az amerikai dollár hatása a fontra, amelyet a GBP/USD devizapárral mérhetünk, sok kívánnivalót hagy maga után. A szakértők nehéz hetet jósolnak a dollárnak, amik a fontot is kihívások elé állítják majd. A font egyelőre próbálja megtalálni az egyensúlyt, amit a Bank of England legutóbbi ülése borított fel, de az ehhez vezető út nem lesz viszontagságmentes.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.