Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Eseménydús hét elébe nézünk – közzéteszik az USA fogyasztói inflációs adatait, az amerikai bankok jelentéseit, Kína második negyedéves GDP adatait, sor kerül a Bank of Canada ülésére, valamint a Fed elnöke, Jerome Powell kétszer is felszólal az amerikai Kongresszusban.
Powell először szerdán egyezményes idő szerint 7:00 körül fog felszólalni a képviselőház előtt, majd csütörtökön egyezményes idő szerint 13:30 körül a szenátus előtt mond beszédet. Tekintve, hogy a Fed a múlt hét során meglehetősen kaotikus és eredménytelen módon közölt információkat, nagy érdeklődéssel várják a beszédét, mivel rengeteg kérdés merült fel a központi bank jelenlegi politikájával kapcsolatban. Egész pontosan az nem világos, hogy a Fed hogyan szeretné egy hónap alatt megszüntetni a 120 milliárd dolláros eszközvásárlási programot, tekintve, hogy a csökkentés lelassíthatja a részvénypiacot, viszont az erős gazdasági növekedés mellett értelmetlen lenne tovább fenntartani. A Kongresszus számára nagyon fontos, hogy megismerjék Powell álláspontját, ugyanis meg kell oldaniuk az államadósság problémáját, azaz újfent meg kell emelni az adósságplafont. Emellett fontos lehet a kamatlábak kérdése is, valamint az, hogy az infláció tényleg csak átmeneti-e, és a Fed szigorítása elegendő lesz-e.
A legfrissebb CFTC jelentés számos új információval szolgált. Először is, az amerikai dollár nettó short pozíciója már három hete esik, a héten 2,307 milliárdot esett, -7,867 milliárdra. Április óta nem volt ilyen alacsony a medvék fölénye.
Másrészt, az összes árupiaci deviza – CAD, AUD, NZD és MXN (mexikói peso) – esetében csökkent a pozíciók száma, ami arra enged következtetni, hogy egy krízis közeleg.
Harmadrészt pedig jelentősen megemelkedett az arany long pozíciók száma, 4,283 milliárddal nőtt, így összesen 32,854 milliárd lett, közben pedig a japán jen esése megállt. Mindez együttesen azt jelentheti, hogy egy válság közelít, ugyanis határozottan az látszik, hogy a befektetők a kockázatos eszközöktől átpártolnak a biztonságos eszközökhöz.
EUR/USD
Mivel az Európai Központi Bank az "éppen csak" 2% alattról 2%-ra módosította az inflációs célértéket, a rendes monetáris politikához való visszatérés ütemezése nem változott meg. Bár a július 22-i ülés után még számíthatunk hozzáfűzésekre, az euró impulzusa nem fog hozzájárulni a folyamatos növekedéshez.
Újra esett az euró nettó long pozíciók száma, ezúttal 1,551 milliárddal, 11,409 milliárdra. Az euróra kötött short kontraktusok teljes száma most érte el a maximális értéket 2020 márciusa óta. A becsült ár határozottan a hosszú távú átlag alatt van, és csökkenő irányba tart.
Egy emelkedő pullbackre számíthatunk a háromszög alsó határától (kb. 1,1770/80), de ez csak egy korrekció. Az elsődleges forgatókönyv továbbra is a trendvonal alsó határának áttörése és az 1,1704-es szint elérése.
GBP/USD
A pénteken szép számmal közzétett makrogazdasági adatok általánosságban nem kedveztek a font erősödésének. Az ipari termelés növekedése májusban éves szinten 20,6% volt, ami figyelemre méltó, de kiderült, hogy valamivel rosszabb az előrejelzéseknél és az április adatoknál is. Májusban csak 0,8% volt a GDP növekedés, holott előzetesen 1,7%-ra számítottak. Egyedül a NIESR közgazdasági kutatóintézet júniusi GDP becslése mondható kedvezőnek, 4,8% lett az előzetesen jósolt 2,6% helyett.
Ugyanakkor a NIESR hozzátette az előrejelzéshez, hogy májusban szinte kizárólag azért lett a szokottnál magasabb a GDP növekedés, mert feloldották a járványügyi korlátozásokat és így a 0,8%-os májusi növekedésből 0,7%-ot a szolgáltatási szektor produkált. Sőt, azt továbbra sem lehet tudni, hogy a korlátozások feloldása vajon a harmadik negyedévben is hozzájárul-e az erős GDP növekedéshez, vagy a delta variáns terjedése újfent óvatosságra inti a fogyasztókat, esetleg újabb lezárásokhoz vezet.
A brit font egyike volt annak a két devizának (a másik a japán jen), amely ellen tudott állni a nagyszabású eladási hullámnak. Még enyhén emelkedtek is a long pozíciók, 1,533 milliárdról 1,889 milliárdra. Azonban az euróhoz hasonlóan, a font esetében is erősen megindult lefelé a fizetési ár, ugyanis a spekulánsok nem nagyon növelték a long pozíciót. A hedge ügyletkötők erőteljes kockázatfedezésbe kezdtek a font további gyengülése miatt.
Nincs fundemantális ok a GBP/USD pár növekedésére. Érdemes lehet a font 1,39 fölé történő visszajuttatására tett kísérleteket eladásra használni 1,3729-es, majd 1,3664-es, végül pedig az előző éves növekedés 23,6%-os Fibonacci tágulásánál lévő 1,3575-ös céllal.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.