Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Szerdán esett az amerikai dollár Jerome Powell kongresszusi meghallgatását követően.
A Ház Pénzügyi Szolgáltatásokkal Foglalkozó Bizottsága előtt elmondott beszédében a Fed elnöke kiemelte, hogy az USA gazdasága továbbra is távol áll a központi bank céljaitól. A Bizottság akkor kezdi el megvitatni az eszközvásárlás mértékének módosítását, ha úgy látják, hogy megfelelő előrelépés történt a cél irányába. Valójában semmi újat nem mondott a Federal Reserve elnöke. A monetáris politikával kapcsolatos hozzáállása már legalább az év eleje óta változatlan. Így a befektetők sem számítottak rá, hogy júliusban megváltoztatja a retorikáját. Emellett azt is elismerte Powell, hogy jelentősen megnőtt az infláció és valószínűleg még a következő hónapokban is magasan marad.
Ennek hatására a korábbi extrém magas értékről lejjebb ment az amerikai dollárindex, amely a dollár értékét mutatja hat másik fő devizával szemben. Az index 0,36%-kal esett, így jelenleg 92,42 ponton áll. Ebben a hónapban már másodszorra esett le a 92,80 pontos szint alá a mutató. Így várhatóan elkezdődik a 89,20-89,60-as kereskedési tartomány alsó határa felé tartó csökkenés.
Még Powell kongresszusi meghallgatása előtt közzétették az Egyesült Államok inflációs statisztikáit is. A legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államok inflációja új rekordot ért el, 13 éve nem volt példa ilyen magas értékre. Ugyanakkor ez a hirtelen jött emelkedés azután következett be, hogy előtte évekig riasztóan alacsony szinteken volt az infláció miközben rohamléptekkel fejlődött az USA gazdasága. Mindez azt eredményezte, hogy az amerikai dollár felugrott a három hónapos csúcsra. Ettől eltekintve, újra relevánssá vált, hogy a világ központi bankjai elkezdjék kivezetni az ösztönző programokat.
Emellett a lehetőség mellett szól a kanadai szabályozószerv legutóbbi bejelentése is. A Bank of Canada azt tervezi, hogy a heti kötvényvásárlások mértékét 3 millió kanadai dollárról 2 millióra csökkenti. Ugyanakkor a Reserve Bank of New Zealand bejelentette, hogy megállítja a járvány miatt bevezetett eszközvásárlási programot, ami akár már a következő hónapban is a kamatlábak emelkedését eredményezheti.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.