Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Az EKB monetáris politikával kapcsolatos ülésének fő eredménye az volt, hogy az elnök, C. Lagarde által képviselt szabályozószerv engedélyezte az eszközvásárlás mértékének csökkentését. Ugyanakkor az elnök asszony nem tett róla említést, hogy ezt miként fogják megvalósítani. Az ülés eredménye és az azt követő sajtókonferencia alapján kijelenthetjük, hogy az Európai Központi Bank rendkívül óvatosan fog eljárni.
Mihez kezdenek most a befektetők az EKB álláspontjának ismeretében és a Fed szeptember 22-én tartandó monetáris politikai ülését várva?
Tekintve, hogy az EKB rendkívül óvatos monetáris politikát folytat a járványhelyzet, az euróövezet gazdasági problémái és a magas infláció miatt, arra számítunk, hogy a Fed is hasonló lépéseket fog tenni. Az már korábban is kiderült, hogy a J. Powell vezette Fed nemrégiben elkezdett kiemelt figyelmet fordítani a munkaerőpiaci helyzetre, amely továbbra is összetett és problematikus. Véleményünk szerint ennek alakulása jelentős hatással lesz a Fed döntésére a jelenleg havi 120 milliárd dollár értékben zajló eszközvásárlási program csökkentésével kapcsolatos intézkedések meghozatalában.
Valószínűleg az amerikai szabályozószerv is hasonlóan fog dönteni, mint az EKB. Sőt, lehetséges, hogy ugyanolyan rendkívül óvatos hozzáállással közelít majd a monetáris politika szigorításához.
Úgy gondoljuk, hogy az ázsiai csendes-óceáni térség kedvező piaci reakcióinak határozottan köze lehet ehhez. Emelkedtek a fő európai és amerikai részvényindexekre kötött határidős ügyletek is az európai szekció nyitása előtt, ami azt jelentheti, hogy a befektetők megnyugodtak a világ központi bankjai, elsősorban a Fed monetáris politikájának jövőbeli alakulását illetően.
Úgy gondoljuk, hogy ma lokálisan visszapattannak a piacok, lezárják a short pozíciókat, kiveszik a részvények profitját, valamint emelkedni fog a nyersolaj, az arany és az ipari fémek ára. Ezzel párhuzamosan esni fognak a biztonsági eszközök – a dollár, a jen, a frank és a gazdaságilag fejlett országok államkötvényei.
Arra is számítani lehet, hogy a jövő héten meg fog erősödni a kockázati kedv és tovább fog gyengülni az amerikai deviza.
Napi előrejelzés:
Az EUR/USD pár stabilizálódott az európai kereskedési szekció nyitását megelőzően. Ha javul a piaci hangulat és erősödik a kockázatos eszközök iránti kereslet, akkor valószínűleg tovább fog emelkedni a pár az 1,1900-es szintre.
Az USD/CAD párnál egy csökkenő korrekciót figyelhettünk meg a növekvő nyersolajárak és az amerikai dollár hanyatlása miatt. Ha az ár átszakítja az 1,2620-as szintet, akkor további esés várható az 1,2500-ös szintre.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.