Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Szerdán tovább emelkedtek az amerikai részvények, a kötvényhozamok viszont változatlanok maradtak az amerikai Fed bejelentése után, mely szerint szándékukban áll elkezdeni a QE program csökkentését. Ennek eredményeképp az amerikai dollár erősödni tudott a fő vetélytársaival szemben.
Az S&P 500 öt kereskedési szekció óta most először emelkedett, ugyanis enyhültek a kínai Evergrande csődjével kapcsolatos félelmek. A rövidebb lejáratú államkötvények hozama többet esett, mint az adósságkötelezvények hozama. Erre azután került sor, hogy felülvizsgálták a "kamatlábak célértékére vonatkozó dot-plot előrejelzéseket, így 2022-re vonatkozóan 0,125%-ről 0,25%-re emelték a mediánértéket, míg a 2023-as kamatra vonatkozó előrejelzéseket is feljebb vitték". Ennek eredményeképp az S&P 500 1,05%-ot emelkedett az amerikai kereskedési szekció végére.
"Ha jobban belegondolunk, akkor a Fed még mindig alkalmazkodóképes állásponton van, és nekik is az az észszerű érdekük, hogy visszatérjenek a normális állapotokhoz, ha a gazdaság tényleg olyan erős, mint ahogy azt az adatok sugallják" – mondta Mike Loewengart, az E*Trade Financial befektetési stratégiai ügyvezető igazgatója.
"A jelenleg is érvényesülő volatilitást tekintve pedig úgy tűnik, hogy a taperrel kapcsolatos elképzeléseket és az esetleges 2022-es kamatemelést a gazdasági fellendülés tartósságába vetett bizalomnak látják a befektetők" – tette hozzá Loewengart.
Ha a Fed foglalkoztatottsági és inflációs célértékeinek elérése felé vezető folyamat "a várakozásoknak megfelelően halad, akkor a bizottság úgy fogja megítélni, hogy hamarosan indokolttá válik az eszközvásárlások ütemének csökkentése" – jelentette ki szerdán az amerikai központi bank döntéshozó testülete, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság.
A sajtókonferencián a Fed elnöke, Jerome Powell úgy nyilatkozott, hogy a QE politika változásaira 2022 közepén kerülhet sor. A bizottság tagjainak nagy része a fokozatosság elvén alapuló megközelítésmódot támogatja. Így az amerikai szabályozószerv akár már novemberben is fontos bejelentést tehet. Ez esetben nyolc hónapig fog tartani a taper folyamata.
A befektetők kiemelt figyelmet fordítanak a élénkítések kivezetésének időzítésére, valamint a kamatemeléssel kapcsolatos várakozások módosulásaira. Az a helyzet, hogy a befektetők már megszokták a szabályozószerv élénkítő intézkedéseit, amelyek kedveznek az eszközáraknak. A politika felülvizsgálata a piac szempontjából instabil időszakot követett, ugyanis aggodalomra adott okot a kínai Evergrande vállalatot fenyegető csőd.
"A piacok megnyugodtak ezután a nehéz hét után, amit a kínai Evergrande körüli felfordulás, az adósságplafon problémája és a növekedés lassulása okozott" – mondta Michael Arone, a State Street Global Advisors amerikai SPDR üzletének vezető befektetési stratégája.
"Ezt részben megfigyelhettük a piacokon is. Úgy gondolom, attól tartottak, hogy a Fed már ma bejelenti a tapert és a konkrét időzítést. Ez kétségkívül kellemetlen meglepetés lett volna, amely a jelentős volatilitás mellett a befektetőkből is negatív reakciót váltott volna ki, de így, hogy nem ez történt, elégedettek a befektetők" – tette hozzá Arone.
Azt javasoljuk a kereskedőknek, hogy az alábbi eseményekre fordítsanak kiemelt figyelmet a héten:
- a Bank of England kamatdöntése – csütörtök;
- német feldolgozóipari BMI – csütörtök;
- amerikai munkanélkülisegély-igénylések – csütörtök;
- a Federal Reserve elnöke, Jerome Powell beszédet mond – péntek.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.