Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A Bitcoin folytatja felépülését, miután visszazuhant 40 746 dollárhoz. Az árfolyam kétszer is visszapattant erről a szintről, így a fő kriptovaluta újra növekedésnek indult, de még épségben van az ereszkedő trendvonal, így várhatóan csökkenni fog az ár. Ne felejtsük azt sem, hogy a Bitcoin még az Ichimoku felhő alatt van a négyórás grafikonon, mai szintén azt bizonyítja, hogy nem ért véget a csökkenő trend. Emiatt arra számítunk, hogy a jegyzés vissza fog esni 40 746 dollárhoz, amit a közeljövőben át is törhet.
A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan eközben kiadott egy jelentést, miszerint az intézményi befektetők már többet fektetnek Etherbe mint Bitcoinba. Ezt a Chicago Mercantile Exchange adatai is bizonyítják, amelyek szerint többen vásárolnak Ethereumra vonatkozó határidős ügyleteket, mint Bitcoinosokat. A szakértők szerint az Ethereum népszerűségének növekedését a DeFi és az NFT szektorok fejlődése okozta, amelyek az új irányzatokra kevésbé nyitott Bitcoinra nincsenek ekkora hatással. Az Ether mellett szól az is, hogy folyamatosan fejlődik és új befektetőket vonz magához, valamint kevésbé árt neki a magas árfolyam és a nagy kereskedelmi volumen. A Bitcoin már régóta nagyon drága, ami számos olyan befektetőt elriaszt, akik még csak egy darabot sem tudnak venni belőle. Az ETH ehhez képest jóval olcsóbb és magasabb növekedési potenciállal bír, így több bevételt tud hozni a Bitcoinnál. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a két fő kriptovaluta hosszútávon egyre többet fog érni, mivel mindkettő fontos és szükséges, az Ethereum azonban nagyobb növekedést írhat majd le, mint a BTC.
Ellenkező véleményen van Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital elnöke, aki szerint a Bitcoin előbb-utóbb a világ tartalékvalutájává válik majd. Arra biztat mindenkit, hogy tanulmányozzák a kriptoipart akkor is, ha nem érdekli őket a Bitcoin és szkeptikusan állnak hozzá. Elismeri, hogy a Bitcoin volatilitása jelenleg nagyon magas, de rámutatott, hogy 24 évvel ezelőtt az Amazon részvényei is ugyanilyenek voltak. Ha a szállítmányozási vállalatba valaki 10 000 dollárt fektetett volna az IPO idején, akkor most 21 millióval lenne gazdagabb. Scaramucci emiatt gondolja úgy, hogy mindenkinek meg kellene ismernie a Bitcoint. Decentralizált eszközként ez a kriptovaluta az emberek, és nem a központi bankok vagy kormányzatok szabályozása alatt működik. A SkyBridge Capital vezetője mindenkinek azt tanácsolja, hogy portfóliója 5%-át Bitcoinba fektesse.
A Bitcoin jövőbeli mozgásáról alkotott vélemények nagymértékben különböznek. Rövidtávon egyáltalán nem zárható ki egy összeomlás, és a következő 9 hónapban a kereslet is bezuhanhat, mivel a Fed ezalatt az idő alatt tervezi kivezetni a mennyiségi lazítási programot. Véleményünk szerint a Bitcoin nem fog tudni új mindenkori csúcsra érni a következő évben.
A négyórás grafikonon egyértelműen látható, hogy ereszkedő trend van érvényben. Az árfolyam kétszer is áttörte a 40 746 dolláros támaszt, azonban nem tudott megállapodni alatta, így enyhe visszahúzódás jöhet. Ne feledjük azonban, hogy a 43 852-es támaszt is csak harmadik próbálkozásra sikerült áttörni, így könnyen lehet, hogy ez a 40 746 dolláros szint esetében is így alakul majd. Amíg az árfolyam az ereszkedő trendvonal alatt marad, csökkenő trend marad érvényben.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.