Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Kína és a hasonlóan eljáró országok nem feltétlenül azért tiltják be a kriptovalutákat, mert bukásra ítélt technológiának tartják: kísérletezni akarnak, de a tét több ezermilliárd dollár.
Legutóbbi intézkedéseivel Kína csalatkozott a kriptovaluták betiltását szorgalmazó országok rövid listájához. A vita másik oldalán áll Salvador, ahol idén hivatalos fizetőeszközként is elfogadták a Bitcoint, amit a kriptovaluta-támogatók és libertariánusok is örömmel fogadtak. Az Egyesült Államok valahol a kettő nézet között elhelyezkedve engedélyezi a kriptovaluta-kereskedést, de a szabályozószervek szigorúan figyelemmel kísérik azt.
A kriptoőrületet kihasználni vágyó befektetők millióinak kulcsfontosságú, hogy megértsék ezt a piaci irányításért vívott, sokrétű csatát, amely hatással lesz a nemzetközi pénzügyi rendszerre is a nap mint nap megjelenő bitcoin-kereskedési alapok, furcsa nevű digitális tokenek és NFT-eszközök miatt. A leggazdagabb réteg is érintve van az ügyben, és a legnagyobb pénzügyi intézmények is elkezdtek foglalkozni a digitális valutákkal.
Az ügy szélesebb körben olyan szociokulturális témákra is hatással lesz, mint a klímaváltozás, társadalmi egyenlőtlenség, kereskedés és a fiat devizák. A piaci ellenőrzés jövőjére valószínűleg az lesz majd a legnagyobb hatással, hogy a világ legnagyobb gazdaságai (az Egyesült Államok és Kína) milyen lépéseket tesznek az ügyben.
"A kriptovaluta-ipar túl nagy lett ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassák" – mondta Matt Hougan, a Bitwise CIO-ja. "Ez egy 2000 milliárd dolláros ipar, amelyért most az összes fontos Wall Street-i bank harcolni fog, mivel ügyfeleiknek ők adtak hozzáférést hozzá."
Kína a héten felrázta a piacokat bejelentésével, miszerint az országban minden kriptovalutákkal kapcsolatos tranzakció illegálissá válik. Az intézkedés rossz emlékeket idézett fel: 2013-ban szigorításokat vezettek be a kriptotőzsdék, kriptovaluta-bányászat és az új coinok piacra dobása ellen.
A tiltásért cserébe saját digitális valutája, a digitális jüan bevezetését szervezi. Így azon további 80 országhoz csatlakozott, amelyek saját digitális pénzeszközt terveznek. A listán eleinte olyan országok szerepeltek csak, mint Venezuela és Észtország, de most már az Egyesült Államok is rajta van.
Kínának valószínűleg nagy előnyt jelent majd 1,4 milliárdos lakossága, amikor a 2022-es pekingi téli olimpia alatt megkezdi a digitális jüan nemzetközi bevezetését. A terv arra késztetett bizonyos amerikai politikusokat, hogy megtiltsák saját sportolóiknak a digitális pénzeszközök használatát, amíg Kínában tartózkodnak.
"Véleményem szerint egyértelmű, hogy Kína a digitális jüan népszerűsítése érdekében bánt el ilyen csúnyán a vetélytársakkal" – mondta Nicholas Christin, a Carnegie Mellon University docense.
A kínai kormány azt nyilatkozta, hogy a központi bankkal egyetemben 10 szabályozószerv fogja együttműködve nyomozni a kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységeket. A tiltás még a külföldi kriptotőzsdék által az ország területén élő befektetőknek nyújtott szolgáltatásokra is érvényes. Randall Kroshner, a Chicago University Booth School of Business dékánhelyettese és a Federal Reserve Board korábbi tagja szerint az elmúlt pár év kínai intézkedései már a helyi kereskedés visszaszorulásához vezettek: "még VPN használatával is nagyon nehéz tud lenni a kapcsolat létesítése, és ha sikerül is, nagyon lassú lesz."
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.