Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A keddi kereskedés eredményei alapján az európai és az amerikai részvénypiacokon is pozitív dinamikát figyelhettünk meg, ugyanakkor a legfontosabb foglalkoztatási adatok eheti közzétételét megelőzően ez inkább csak egy lokális visszapattanás, a piac iránya nem változott meg.
Ma az ADP vállalat új munkahelyekről szóló jelentésére figyel a piac. Az előrejelzések szerint az augusztusi 374 000 után szeptemberben 428 000 új munkahelyet hoztak létre Amerikában. Természetesen az jó, ha a végleges értékek megfelelnek a várakozásoknak, de általánosságban ezek a számok továbbra is azt mutatják, hogy gyenge a munkaerőpiac, így a Fednek valószínűleg el kell gondolkoznia azon, hogy mikor fogja ténylegesen elkezdeni a monetáris politika normalizálását a kamatlábak megemelésével.
Korábban már többször is elhangzott, hogy nagyon kényes szituációban van a központi bank. Egyfelől, a monetáris politika alapelvei megkövetelnék, hogy a magas infláció miatt elkezdjék a kamatemelést, viszont a kormány szociálpolitikája csak erősíti az inflációs nyomást azzal, hogy szociális támogatásban részesíti a lakosságot, akik nagyrészt emiatt nem dolgoznak. A munkaerőpiac gyengesége az élénkítő intézkedések kivezetésére késztetheti a Fedet. Egyelőre még nem világos, hogy a szabályozószerv miként fogja megoldani ezt a problémát.
Újra negatív hangulatba kerültek a befektetők, így egy sell-off alakult ki a piacon. Nézeteltérés támadt a republikánusok és a demokraták között a kongresszusban az adósságplafon újbóli megemelésének szükségességével kapcsolatban. Biden arra kérte a republikánus képviselőket, hogy ne hagyják figyelmen kívül ezt a problémát, amely akár a kormány fizetésképtelenségéhez is vezethet, ezzel komoly károkat okozva az amerikai gazdaságban és a pénzpiacokban.
Következésképp estek az amerikai indexek, majd ennek hatására az európaiak is. Ha a NASDAQ 100 index alá tartozó vállalatok részvényei azért vesztettek az értékükből, mert a Fed QE-programjának csökkentése és az állampapírhozamok növekedése miatt elkezdett leereszteni a járvány aktív szakasza alatt kialakult pénzügyi buborék, akkor a DOW 30 és az S&P 500 indexek nagyrészt a negatív piaci hangulat és a kormány fizetésképtelenné válása miatti félelmek hatására indultak esésnek.
Ami a devizapiacot illeti, az ICE dollárindex már két napja kedvező helyzetben van és a 94,00 pontos szint felett áll. A növekedés főként annak köszönhető, hogy esik az EUR/USD pár, amely jelentős hatással van az indexre. Az általános tendencia viszont az, hogy a héten érkező amerikai foglalkoztatási adatokra, majd az azt követő inflációs jelentésre várva a fő devizák egy-egy meghatározott tartományon belül kereskednek a dollárral szemben.
A nyersolajárak ralija két fontos tényező miatt folytatódik. Az egyik a megemelkedett a kereslet, mivel hideg télre számítanak a Föld északi féltekén. A másik ok pedig az, hogy az OPEC+ megváltoztatta a véleményét az olajtermeléssel kapcsolatban, ami a legutóbbi rali elindítója volt.
A piaci helyzetet elnézve úgy gondoljuk, hogy a mostani és a következő héten is magas lesz a volatilitás, egészen addig, amíg a befektetők nem kapnak új híreket, elsősorban a munkaügyi minisztérium foglalkoztatási adatairól, másrészt pedig az amerikai inflációról.
Napi előrejelzés:
Nyomás alá kerülhet az EUR/USD pár, ha az ADP új munkahelyekre vonatkozó jelentése erőteljes növekedést mutat. Ez esetben tovább fog esni a pár az 1,1490-es szintre. Másfelől, ha gyenge számok érkeznek, akkor lokálisan felugorhat a pár.
Az USD/JPY pár is reagálni fog a friss adatokra. A munkahelyek számának növekedése a dollár lokális felértékelődéséhez fog vezetni egészen a 112,40-es szintig, míg csökkenés esetén a pár le fog esni 111,25-re.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.