Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Hírek a kriptoiparból:
Nem olyan régen még arról írtunk, hogy Liz Truss korábbi brit miniszterelnök a kriptovaluta-piac szabályozását tervezi, de szinte el se kezdte a munkát kormányfői posztján, mire le is váltották, így ezek a tervek hosszú időre háttérbe szorultak. Legalábbis így hittük: miután a konzervatív Rishi Sunak lett az új miniszterelnök, a jogalkotási munka begyorsult, már csak az utolsó simításokat végzik. A Financial Times híre szerint a brit pénzügyminisztérium a projektmunka utolsó stádiumában van már. A változások a kriptoszektor fölött jelenleg is működő szabályozásokra, valamint a külföldi vállalatokkal való interakció módjára és helyszínére is kiterjed majd.
Sam Bankman-Fried tőzsdéjének összeomlása nagyon negatív hatással volt a kriptovilágra. Már nem csak a digitális vagyoneszközök ellenzői várnak jogi szabályozást és magasabb mértékű állami felügyelet, hanem az FTX-botrány hatása alá került befektetők is, akik általában optimisták szoktak lenni a Web 3.0 forradalmával kapcsolatban. Az Egyesült Királyság a mostani szabályozási törvényekkel gyakorlatilag elsőként hozott valódi intézkedéseket.
A piac technikai kilátásai:
Az Ethereum kriptovaluta az 1237 dolláros technikai támasz (amely mostantól napon belüli technikai ellenállás lesz), valamint az 1255 dolláros trendvonal-támasz alá tört. A négyórás grafikon negatív momentuma rövidtávon medvés kilátásokat ad, a medvék célára 1150 dollárnál (november 28-i mélypont) lehet. Vegyék figyelembe, hogy az Ethereum már több mint 37%-ot vesztett csak novemberben, és folytatódik a "kriptotél", ezért minden emelkedő mozgás csak a hosszútávú ereszkedő trend részét képező felívelő korrekciónak tekintendő.
Heti fordulópontok:
WR3 - $1345
WR2 - $1317
WR1 - $1305
Heti fordulópont - $1289
WS1 - $1277
WS2 - $1261
WS3 - $1233
Kereskedési kilátások:
Az Ethereum-piac egyre alacsonyabb csúcs- és mélypontokat ér el az augusztus közepi 2029 dolláros kiugrás óta. A bikák számára kulcsfontosságú technikai támaszt (1281 dollár) már áttörte az árfolyam, és új évi mélypont jött létre 1074 dollárnál. Ha folytatódik az ereszkedő mozgás, akkor a medvék következő célára 1000 dollárnál lehet majd.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.