Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
Ahogyan előre jelezték, az infláció az Egyesült Államokban 5,0%-ról 4,9%-ra csökkent le, azonban a dollár gyengülésének mértéke végül meglepően enyhe lett. A befektetőket megzavarta a havi adat, mivel a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,4%-kal emelkedtek a 0,3%-os előrejelzéshez képest, ami valamelyest utal arra, hogy az infláció viszonylag magas szinten tartása hosszú távon is lehetséges. És ez már kizárja annak lehetőségét, hogy a Federal Reserve újrafinanszírozási rátáját az év végéig csökkenteni lehessen, amiben eddig sok befektető reménykedett.
Infláció (Egyesült Államok):
Ma a figyelem a Bank of England ülésére összpontosul. Mindenki a refinanszírozási ráta 25 bázispontos emelésére számít, ráadásul úgy gondolja a piac, hogy ez lesz az utolsó alkalom és a brit szabályozó szünetet tart majd utána. Azonban az infláció az Egyesült Királyságban növekszik, nem csökken, mint az Egyesült Államokban vagy az Európai Unióban, így nem zárható ki az a lehetőség, hogy a kamatot végül ötven bázisponttal növelik meg. Ha ez megtörténik, a font növekedése meglehetősen lenyűgöző lesz majd. Egy huszonöt bázispontos növekedéssel azonban a piaci helyzet nem változik meg, mivel ezt a lehetőséget már beárazták a befektetők.
Újrafinanszírozási ráta (Egyesült Királyság):
A GBP/USD devizapár lokálisan megújította a középtávú trend csúcsát a piaci spekulációknak köszönhetően. Az optimisták öröme azonban rövid életű volt, mivel ezt követően visszahúzódás következett, mely eredményeként a kereskedési nap a nyitószinten zárult.
A négyórás grafikonokon az RSI technikai mutató az 50/70-es felső terület körül mozog, ami bikás hangulatra utal.
Ugyanezen az időkeretekben az Alligator mozgóátlagai felfelé irányulnak, ami összhangban van a jelenlegi emelkedő ciklussal.
Kilátások
A Bank of England mai ülése miatt az eredmények bejelentésekor nem zárható ki, hogy új spekulációs hullám fut majd át a piacon. Technikai elemzés szempontjából a long pozíciók mennyiségének további növekedéséhez a négyórás időkereten az 1,2650-es érték felett kell tartani az árfolyamot. Ez a lépés a középtávú trend meghosszabbításához vezethet. Ereszkedés akkor jöhet szóba, ha az árfolyam az 1,2600-as érték alatt marad meg, megerősítve az 1,2550 felé irányuló short pozíciókat.
A komplexindikátor-elemzés alapján láthatjuk, hogy a rövidtávú és a napi időszakokban a technikai indikátorok váltakozó jelzéseket mutatnak, a közelmúltbeli árugrások miatt. Középtávon viszont emelkedő ciklus látható.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.