Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A főképp Amerikából várható fontos gazdasági adatokra felkészülve leállt a részvénytőzsdék ralija.
A figyelme középpontjában az ADP és a Munkaügyi Minisztérium új munkahelyekről szóló jelentései állnak. Az elemzők 200 ezer alatti értékekre számítanak, ami a munkanélküliségi helyzet rosszabbodását jelentené.
Az ISM gyártási adati és érdekesek lesznek, valamint a Job Openings and Labor Turnover Survey (JOLTS) adatai is. Előrejelzések szerint előbbi 51,8-ról 52,0 pontra emelkedik, utóbbi pedig 9,553 millióról 9,3 millióra csökken.
Ha a vártnál rosszabb adatokat kapunk, az eleinte negatív hullámot válthat ki, mivel az ország gazdasági helyzetének alapvető leépülésére utalnának. Ez az Egyesült Államok indexeinek lokális visszaeséséhez vezetne, és őket követhetik az európai és ázsiai indexek is. A rossz adatok ugyanakkor erősen arra utalnának, hogy a Fed nem beszélhet majd tovább a kamatok továbbnöveléséről. Végül azonban az esetleg negatív mutatókat pozitívan fogja majd értelmezni a piac, mivel közelebb hoznák nemcsak a kamatemelés folytatása körüli találgatások végét, hanem valószínűbbé tennék, hogy az ország gazdaságának ösztönzése érdekében hamarosan megkezdődne a kamatcsökkentési folyamat.
A piacok dinamikájára áttérve: folytatódik a részvényindexek konszolidációja, de a jelentések kiadása előtt enyhe visszaesés jöhet, főképp az amerikai munkaerőpiaci adatok miatt. A devizapiacon a dollár némi támogatást kaphat a sok short pozíció lezárása miatt, de a kincstárjegyhozamokhoz hasonlóan alapvetően konszolidálódni fog.
Napi előrejelzés:
EUR/USD:
A devizapár az 1,0830-as támaszszint fölött mozgott, és a dollárral kapcsolatos negatív hírek esetén jöhet még növekedés 1,1015 felé.
USD/JPY:
A devizapár megállapodott a 147,50-es ellenállás alatt. A dollár szempontjából negatív hírek esetén ismét ereszkedés jöhet 145,80 felé.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.