Kereskedési feltételek
Products
Eszkozok
A Bank of Japan azzal cáfolja a politikájának további megváltoztatásaival kapcsolatos piaci spekulációkat, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a gazdaság fenntartásáért bevezetett ösztönző csomag védelmére, amelynek köszönhetően a japán jen zuhanni kezdett a dollárral szemben. A csomag a kötvényhozamoknál is drámai visszaesést okozott.
Haruhiko Kuroda jegybankelnök tanácsa a hozamgörbe-kontroll program keretében a 10 éves lejáratú kötvények célhozamát 0% körül, a negatív kamatot pedig -0,1%-on tartotta — derült ki a legfrissebb statisztikákból.
A jegybank emellett kijelentette, hogy fenntartja nagyszabású kötvényvásárlási programját, sőt, ha szükséges, növelni is fog rajta. A kereskedelmi bankoknak adott hitelösszegek megnövelésével még több államadósság felvásárlására ösztönzi őket, így szentesítve rendkívül megengedő monetáris politikáját. A jegybank ezzel is megmutatta, hogy a közeljövőben szabályozni szándékozza a hozamgörbéket.
A Bank of Japan felülvizsgált előrejelzéseiből az is kiderült, hogy a tisztviselők továbbra is kétségesnek tartják, hogy az infláció még évekig 2% fölött maradna, és ez azt jelentheti, Kuroda áprilisi távozása után is folytatják majd az ösztönző intézkedéseket.
Szakértők szerint a vártnál korábban kiadott közlemény a Bank of Japan kormányzótanácsának egyetértését mutatta. Egyesek arra számítottak, hogy a japán szabályozó irányt változtat majd a Federal Reserve System, az Európai Központi Bank és a Bank of England új monetáris politikája miatt, de ez nem következett be.
Ahogy feljebb említettem, a 10 éves lejáratú benchmark kötvények hozama több mint 10 bázisponttal 0,4%-ra csökkent le a döntés közzététele után, míg a jen több mint 2%-kal 131,25-re gyengült a dollárral szemben. A devizapár technikai elemzését tekintve a legközelebbi, 132,20-as ellenállási szint áttörése esetén a most már 136,50-en lévő árfolyam sokkal magasabbra emelkedik majd, és a dollárra nehezedő nyomás is visszatérhet. Ha a 127-es támasz tesztelése és áttörése esetén a dollár 122,40-ig tartó további csökkenésére számíthatunk majd, majd ezen a ponton a jen iránti kereslet visszaesése a devizapár enyhe felemelkedését okozhatja majd.
Hadd emlékeztessem Önöket, hogy egyre többen számítanak arra, hogy a Bank of Japan egyértelműbb lépésekkel fogja normalizálni politikáját. Idén már számos közgazdász kezdett el kamatemelésről beszélni, miután a jegybank a múlt hónapban váratlanul 0,5%-kal növelte meg a 10 éves kötvényhozamok célárát. Egy felmérésben a megkérdezettek háromnegyede a monetáris politika normalizálása felé tett lépésnek gondolta ezt, de a japán jegybank mostani irányát figyelembe véve nem várhatunk ilyenfajta módosításokra.
Kuroda kiterjedt, rendkívül megengedő monetáris politikáját már számos alkalommal illették heves kritikával, de a szabályozó minden alkalommal kötvényvásárlással válaszolt, megnövelve azok profitabilitását és fellendítve a gazdaságot. Kuroda először azt állította, hogy a múlthónapban tett lépésével a piac működőképességét akarta javítani, de a decemberben 0,5%-ra emelt hozamlimit nem változtatott a likviditáson, és a Kuroda nevével fémjelzett hozamgörbe-torzítás azóta csak még rosszabb lett. Egyes szakértők ezért úgy gondolják, hogy a jegybankelnök hivatali idejének lejárta előtt még újabb lépéseket tesz majd.
InstaForex analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaForex client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.